...ami előtt ugyanúgy nem aludtunk sokat, mint Jankánál, hajnal 5-kor már fent voltunk. Furcsa ez a programozott császár, hiszen előre tudod, hogy melyik nap lesz a kiválasztott, sőt most én választottam. Azért titkon reménykedtem, hogy már előtte elindul valami, hátha lesz valamilyen szüléshez közeli élményem, de ez most is elmaradt. Nem mintha a fájdalmat hiányolnám, csak mégis... Bár akit császároztak már tudja, hogy utána bőven vannak az embernek fájdalmai.
Szóval reggel 7-re odaértünk, felmentünk a szülőszobára és most nem egy vajúdóba, hanem egy szülőszobába küldtek be minket. Nem volt már CTG, hanem egyből bekötötték az infúziókat (az első kanült nem sikerült bekötni, mert eltört a tű, ezért most egy nagy, fájós lila folt van a bal karomon). És megint csak vártunk, mint az előző alkalommal is, igaz nem egy napot, csak egy órát kellett pluszban várakoznunk, mert a későbbi szobatársam beelőzött. Az ő dokija ott volt hamarabb, az enyém pedig még nem. Anyuék is befutottak Judóval, Nórival és Danival, anyu a szülőszobába is bejöhetett és az egészet közelről izgulhatta és fényképezhette végig.
Jött a műtős emberke, ott még én egyedül felültem a kocsira és begördített egy műtőbe, ahol már vártak rám. Megkaptam a szurit és az érzéstelenítőt, szépen lezsibbadtam, majd rövid idő múlva nagy rángatások közepette (na ez nem volt kellemes) kivették az én nagy kisfiamat. Mindenki elámult, megmutatták nekem is a kis magzatmázas csomagot, majd elvitték az apjához fürdetésre, engem pedig lassan összefoltoztak, majd egy kicsit visszahozták a kispasit. Akkor tűnt fel igazán, hogy Kornél nagyon hasonlít az újszülöttkori nővérére, szinte ugyanazok voltak a vonásaik. 10:59 perckor pedig már ki is gördítettek a műtőből. Ami furcsa volt, hogy előzőleg végig reszkettem, most pedig egyáltalán nem. Ez lehet a másfajta gyógyszertől, vagy azért mert nem volt bennem akkora feszültség az ismeretlen miatt, hiszen tudtam, hogy nagyjából mi vár rám vagy a hideg/meleg miatt is. Örültem is neki, hogy ez most kimaradt.
Nem is az őrzőbe vittek most, hanem egyenesen a szobába, ami most a nőgyógyászaton volt (a szülészeten felújítások voltak). Janka születésekor is a nagy létszám miatt volt, aki a nőgyógyászatra került, örültem is neki, hogy én nem. Most viszont rá kellett jönnöm, hogy ez se olyan vészes. Most is háromágyas szobába kerültem, szerintem pont a régi szobám alá, igaz nem volt bent zuhany és WC (ez főleg az első felkelésnél bizonyult hiányosságnak), de a WC nem volt messze, a zuhanynál pedig mindig egyedül voltam, így nem kellett mást is kerülgetnem és az első alkalommal Fecó is segíthetett. Ugyanis a 6 órás várakozás után hiába pattantam ki az ágyból, mint egy kis bolha, azért a folyosó másik végébe eljutni nem volt könnyű. Visszafelé viszont mintha a 100 kg-os teherből 50 kg-ot ledobtam volna. És ez minden nappal, órával és perccel így volt. Úgy érzem, hogy most gyorsabban regenerálódok, mint Jankával, pedig lassúbb felépülésre számítottam.
Délután Pisti, majd Ibi néniékkel bejött Janka is. Hát ettől egy kicsit tartottam! De úgy tűnik, hogy feleslegesen. Hiszen Janka egész jól fogadta az öcsikéjét. Mondta is, hogy "A doktor bácsi kivette anya hasából Tornélt." De amikor ott állt az ágyunk mellett, akkor elhangzott a mostanában sokat hallott és különös hangsúllyal feltett kérdése is: "Anya, mit csináltál?!" Na most erre, mit kellett volna válaszolnom. Majd megkérdezte, hogy a szomszéd ágyon fekvő kisgyerek is Kornél (lehet, hogy az már végleg betette volna nála a kaput :).
A másik két ágyat Marci és anyukája, Évi, valamint Hunor és anyukája foglalta el. Igaz, Hunorék nem maradtak sokáig, mert este már az alapítványi szobában aludtak.
Szóval így telt el az első napunk. Éjszaka viszonylag nyugodtan tudtam aludni. A szopipárna sokat segített abban, hogy ne érezzem magam olyan nyamvadtul, mint Janka születése után. Alátettem a kiesni készülő szerveim alá és így sokkal jobb volt. Igazán aludni viszont csak Kornél 2 órakor kezdődő és 3 óráig tartó szopizása után tudtam. Akkor egészen 6-ig durmoltam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése