...igaz nem ment teljesen simán, de ott voltunk. Hogy miért is nem? Mert én hülye, olyan jó kondiban vagyok, hogy emelgetem a kb. 13 kg-os gyermekünket. Ez még nem is lenne annyira nagy dolog, de a kiságyba történő behelyezése már nem volt olyan kellemes kedden éjszaka. A rácsos fekhely meg is nyomta a hasamat. Fájt is. De igyekeztem nem foglalkozni vele, úgy érzem így is eleget aggódom/hallucinálok. De még szerda is úgy éreztem, hogy itt valami nem oké. Így nagyon veszélyben éreztem az esti színházasdit, ezért nem is keltem fel egész délután a kanapéról. Nem mondom, hogy este már 100%-osan jól voltam, de kockáztattam. És megérte. Nekem nagyon tetszett, a Radnóti színházban néztük meg A csodagyermek című előadást. Arról pedig csak éppen említést teszek, hogy a lányunk egy angyal (ez nagymama elmondása alapján is megerősítve látszik). Mielőtt elindultunk elmondtam neki: "Mi elmegyünk apával, te pedig itthon maradsz mamával. Majd játszatok, fürdeni fogsz és alukálni! Jó legyél!", majd adott két puszit és mi pedig megkönnyebbülve hagytuk otthon csemeténket. Semmi sírás, semmi balhé.
A előadás és Kriszti Pindroch Csabával történt afférja :) után pedig beültünk a Cafe Miro-ba, ami nálunk még nagyobb esemény, mint a színház. Azt hiszem utoljára megboldogult leánykoromban voltam Liszt Ferenc téri kávézóban, ez házasságkötésünk időpontját tekintve is, minimum 3 és fél éve volt.
0
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése