Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
PitaPata Dog tickers

2008. október 6., hétfő

Az én lányom!!!!!

Amint ebből a blogból is látszik, nem vagyok egy írogatós fajta (itt most hivatkozhatnék időhiányra vagy az írói válságra), de a mai nap számomra legnagyobb eseményét mégis szeretném itt és most közhírré tenni.
Szóval úgy történt, hogy reggel éppen zuhanyoztam. Ilyenkor Janka is bejön a fürdőszobába és legnagyobb örömömre húzogatni szokta a zuhanyfüggönyt (ami így képtelen betölteni funkcióját, vagyis az egész "hatalmas" fürdőszobánk vízben úszik). Egyszercsak a telefonom csörgésére lettem figyelmes, de rövid idő után el is hallgatott. Mondom Jankának, de csak úgy hülyéskedésképpen: "Janka, ott van a telefonom a számítógépasztalon, hozd ide!" De nem mutattam az asztal irányába, se egyéb instrukcióval nem láttam el gyermekemet. Közben törölközni kezdtem. Aki járt már nálunk tudja, hogy a fürdőszobánk egy hosszú folyosóból nyílik, aminek a másik végén van a nappalink, és így pont rá lehet látni a számítógépasztalra. Janka fogta magát és elindult a folyosón. Gondoltam, hogy keres valami játékot magának. Majd megállt a számítógépnél és elkezdett felnyújtózkodni, közben pedig nekem karattyolt valamit a saját kis nyelvén. Mondom neki: "Nem éred el? Nem baj, majd megnézem később." De ő csak addig nyújtózkodott, amíg sikerült megkaparintania a telefonomat. És boldogan hozta oda a fürdőszobába, amitől én teljesen elolvadtam. Hogyan lehet egy 1 éves kiscsaj ilyen okos?! De aztán megtaláltam a választ erre a kérdésre is. Azért mert az ÉN LÁNYOM!!! NO MEG AZ APJÁÉ!!! (ennyit az elfogultságról:)))))

Nincsenek megjegyzések: